Dr. Vass Vilmos

Ki hogyan kreatív?

A pandémia miatti digitális átállás nem minden szakterület számára válhat sikeressé, egyszerűen mert a gyakorlati terep, a fizikai megvalósítás és modellezés nem helyettesíthető. Emiatt művészeti képzések, eszközigényes műhelymunkát igénylő területek gyakorlati kurzusai maradtak el. A Budapesti Metropolitan Egyetem a hallgatói visszajelzéseket is beépítve hozta létre a METUCare nevű programját.

Dr. Vass Vilmos mintegy száz előadást, tréninget és műhelymunkát tart Magyarországon és külföldön egyaránt. Jelenleg három nemzetközi és két hazai projektben szakértő. Kutatási területei a kompetenciafejlesztés pedagógiája, a kreatív gondolkodás, kreatív vezetés, tanulásközpontú tantervelmélet.

“Szemléletbeli különbség van aközött, hogy a jelenleg zajló folyamatot online tanulásnak vagy távoktatásnak nevezzük” – említi Dr. Vass Vilmos tanulásmódszertani szakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) docens az egyik interjúban. Ha az oktató csak a tananyag leadására koncentrál és a fókuszában nem a hallgatók fejlődése és tanulása áll, az mérhetővé válik a digitalizációval.

Ez a szemléletbeli különbség ki is ütközött az elmúlt pár hónap során, hiszen a diákok motiválására, a visszajelzések elérésére más eszközökhöz kellett nyúlni, valóban kreatív feladatokat összeállítani, hogy a figyelem a fizikai jelenlét hiányában is fenntartható legyen.

Miből áll, hogyan működik, hogyan változik a kreativitás?

Dr. Vass Vilmos szerint három módon változhat a jövőben az oktatás. Az első esetben semmi nem változik, a tanulás-tanítás a korábbihoz hasonlóan zajlik. A második, hogy a digitális oktatás egyes elemei bekerülnek mind az oktatók, mind a hallgatók részéről a tantermekbe. Ez az ún. blended learning, mely során a digitális lehetőségeket és a hagyományos oktatás módszereit alkalmazzák. A harmadik pedig, hogy a digitalizáció eszközeit használva nem pusztán a tananyag válik izgalmasabbá, hanem az általa létrehozható közösségi élmények is.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése